Íme, a legrendesebben fizető megye és ágazat!

Érdekes adatokra bukkanhatunk, ha a Dun & Bradstreet, üzleti információszolgáltató tavalyi évre vonatkozó magyarországi jelentését egy kicsit átböngésszük.

A 2020-as gazdasági tevékenység jelentősen csökkent hazánkban, ugyanis harmadával esett vissza a kiállított számlák száma az előző évi hasonló adatokhoz képest, és mindezt nagyjából ötödével kevesebb cég állította ki.

Melyik ágazatok vannak igazán veszélyben?

A jelentés szerint iparági bontásban vizsgálva a legkevésbé a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása ágazatban rendezték határidőre a számlákat: csak 55 százalékuk ellenértéke érkezett be időre.

legpontosabban fizető ágazat ezúttal a fafeldolgozás (kivéve: bútor), fonott áru gyártása lett, amely a kifizetett számlák darabarányát tekintve toronymagasan vezet: 94 százalék. Ezzel egyébként 28 százalékos javulást mutatott tavalyhoz képest.

Az átlagos fizetési határidőt az oktatás, valamint az információ, kommunikáció területén szabták a legszűkebbre – 12 napra -, és 41 nappal a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása ágazatban voltak a legmegengedőbbek.

Legtöbbet a bányászat, kőfejtés, illetve a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén késtek a számlák kifizetésével: 26 napot, a legkisebb mértékű késést – 11 napot – pedig a kiskereskedelem (kivéve: gépjármű, motorkerékpár), a gumitermék gyártása, valamint a textilipar területén regisztrálta a Dun & Bradstreet.

A pénzhez jutási idő az oktatási ágazatban volt a legalacsonyabb – 26 nap –, és a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásánál a legmagasabb: 54 nap.

Melyik a legrendesebben fizető megye?

A pénzhez jutási időt területi alapon vizsgálva Bács-Kiskun és Nógrád megye vezet 32 nappal, és Somogy zárja a sort 49-cel.

A legrendesebben fizető megye ezúttal is Tolna lett, ahol a számláknak 89 százalékát rendezték időben, miközben a legrosszabbul teljesítő Somogy lett, ahol a számláknak csak 62 százalékát rendezték időben.

A fizetést leginkább Bács-Kiskunban siettették, ahol 19 nap volt az átlagos fizetési határidő, míg a leglazább Somogy volt 33 nappal. Az átlagos késedelem Tolnában volt a legmagasabb – 22 nap -, míg Békésben a legalacsonyabb: 12.

Hogyan védheti meg az előrelátó, felelősen gondolkodó vezető a cége üzleti tervét?

A jelenlegi törékeny cash flow helyzetben van olyan megoldás, amely:

  • a cégének kiszámítható, gazdaságos költségstruktúrát jelent,
  • optimalizálja a kollégák munkaidejét,
  • és napi szinten teszi átláthatóvá a pénzügyeket, elősegítve a további növekedést.

Esettanulmányok

Blog

Cascot akarok… cascot akarok kötni!

Ha a 80-as években aktívan nézte a reklámblokkokat, akkor biztosan emlékeszik a “Cascot akarok” reklámra. A rövidfilmben egy rémálom veszi kezdetét, amikor a “kocka-ladán” elromlik a fék, és az autó [...]
Bővebben

Íme, a legrendesebben fizető megye és ágazat!

Érdekes adatokra bukkanhatunk, ha a Dun & Bradstreet, üzleti információszolgáltató tavalyi évre vonatkozó magyarországi jelentését egy kicsit átböngésszük. A 2020-as gazdasági tevékenység jelentősen csökkent hazánkban, ugyanis harmadával esett vissza a [...]
Bővebben

MINDEN JOG FENNTARTVA - COPYRIGHT © 2023

Készítette: honlap-weboldal.hu